Újra itthon! Ott voltam a 60. ISH-n, Frankfurtban

2019.04.08

Idén újra lehetőségem volt, hogy a Frankfurtban megrendezett nemzetközi ISH kiállításon ne csak látogatóként, hanem kiállítóiként is részt vegyek. A kiállítás öt napjából három teljes napot tölthettem 2019. március 12-14. között a vállalatunk standján.

Ez remek lehetőség volt számomra, hogy első kézből ismerjem meg az épületgépész világ új fejlesztéseit, szakmánk világtrendjeit. Öröm volt számomra, hogy a három napban a kiállításra Frankfurtba érkező magyar kollégákat a standon fogadni tudtam, megmutathattam aktuális új termékmegoldásainkat, beszélgethettünk az éppen bennünket foglalkoztató kérdésekről.

A hétfő esti repülőút után a keddi, első napom nagyon intenzív volt. A stand feltérképezése után több tucat magyar tervező, illetve kivitelező kollégával találkoztam. A magyar szakemberek hol csoportosan, hol pedig szólóban keresték fel a REHAU standját.

A nap zárásaként elkészítettem első élő bejelentkezésemet a REHAU Magyarország Facebook oldalán, amit másnapra több százan néztek meg.

Szerdán már otthonosabban mozogtam a hatalmas, 550 m² nagyságú strandon. A standvezetések mellett volt lehetőségem az új termékmegoldásaink pontos paramétereiről is tájékozódni.

A RE.GUARD termékünk nemcsak a komolyabb csőtőréseket képes detektálni, hanem a kisebb szivárgások, csöpögések érzékelésére is alkalmas, köszönhetően a precíz ultrahangos méréstechnikának. A RE.GUARD a teljeskörű biztonságérzetet azzal is növeli, hogy okos eszközeinkkel távolról is el tudjuk érni, akár elzárhatjuk a golyós csapot távvezérléssel, vagy folyamatosan on-line követhetjük otthonunk vizének paramétereit. A RE.GUARD abban is kiemelkedik, hogy megkapta a 2019-es Red Dot dizájn díjat, melyet minden évben a leginnovatívabb, funkcionális és ergonómiailag legkiemelkedőbb termékeknek adnak.

A NEA SMART 2.0 nem csak a végfelhasználók igényeit elégíti ki azzal, hogy okos eszközökön keresztül, bárhonnan elérhetjük és beavatkozhatunk otthonunk fűtési, hűtési rendszerébe, hanem a telepítő szakemberek számára is hatalmas segítség. A rendszer beüzemeléséhez nem szükséges extra program használata, hanem egy táblagép, vagy mobiltelefon böngészőjének segítségével el lehet végezni a paraméterezést a hibrid központon keresztül.

A nap zárása előtt egy VR szemüveg segítségével megtapasztalhattam, milyen a BIM által nyújtott modelltérben megszemlélni a megtervezett épületeinket. Az épületgépészeti termékeink mellett már megtalálhatók a nyílászáróprofilok és a mélyépítési termékeink is, beleértve a most bemutatott termékek mindegyikét.

Bizonyára nem volt véletlen, hogy a magyar csoportok tagjai, - csakúgy, mint a standon megforduló több ezer ember- kiemelten érdeklődtek a RE.SOURCE névre keresztelt otthoni vízszűrő és vízkezelő készülék iránt. Ezzel a megoldással megszabadulhatunk a palackos vizek cipelésétől, és villámgyorsan készíthetünk magunk vagy családunk számára szűrt, hűtött, vagy éppen szénsavval dúsított vizet. Ez a megoldás ötvözi a kényelem és a környezetbarát életvitel elvárásait, hiszen úgy juthatunk jó minőségű, szűrt vízhez, hogy nem termeltünk azonnal eldobható műanyagpalack hulladékot.

A nap végén élményekkel és új szakmai ismeretekkel felvértezve szálltam fel kollegáimmal, magyarországi szakemberekkel együtt a Budapestre tartó, mondhatnánk „ISH-s” repülőgépre.

Zárszóként néhány számadatot az idei frankfruti ISH kiállításról:
57 országból 2532 kiállító összesen 275.000 m2-en mutatta be legújabb innovációit. A látogatók száma 161 országból érkezett és elérte a 190.000 számot, ebből 900 regisztrált magyar szakember volt!

Bízom benne, hogy két év múlva, 2021. március 22-26 között ismét tudósíthatok a világ legnagyobb épületgépészeti seregszemléjéről!