X. REHAU Szakmai Nap

2018.05.31

Vallomások az épületgépészetről

A 25 évvel ezelőtt alapított REHAU Kft. idén tizedik alkalommal tartotta meg REHAU Szakmai Nap rendezvényét, melynek most a budapesti Dumaszínház adott otthont. Nem véletlenül erre a helyszínre esett a választás, hiszen a rendezvény a REHAU rendezvények eddigi hagyományaitól eltérő stílusban dolgozta fel a szakmai témákat. A korábbi alkalmak során mindig arra törekedtünk, hogy autentikus, az előadások témájába vágó helyszíneken, minél részletesebben mutassuk be a műszaki megoldásokat vendégeinknek, miközben a legfontosabb üzeneteink talán nem kaptak olyan hangsúlyt, mint szerettük volna. Ezért ezen a jubileumi alkalmon most kifejezetten arra koncentráltunk, hogy a számunkra és a partnereink számára is a legfontosabb üzeneteket adjuk át, lehetőleg minél személyesebb módon. Főleg azt szerettük volna megmutatni vendégeinknek, hogy miért tesszük, amit teszünk. REHAU-s épületgépészként, vagy kereskedőként miért érezhetjük azt, hogy ténylegesen jobbá tesszük más emberek életét, és ez miért fontos számunkra. A rendezvény ezért is kapta a „Vallomások az épületgépészetről” címet. Előadóink mind REHAU-s kollégák voltak, akik maguk választották meg a témát, amelyről vendégeinknek és az interneten keresztül az egész világnak szerettek volna beszélni. Személyes példákon és történeteken keresztül mutatták be témájukat úgy, hogy közben a szakmai megoldásokat és az előadó személyét is jobban megismerhették vendégeink.

Egészség, nyugalom, fejlődés, sport, idő, tanulás, jövő - ezek voltak előadóink fő témakörei, amelyek tárgyalása során mindenki eljutott végső következtetéséhez, amely szerint a REHAU ténylegesen jobbá teszi az emberek életét. REHAU gészséges ivóvizet biztosít az épületen belül a PE-Xa csővezetékekkel, nyugalmas lakókörnyezetről gondoskodik a hagcsillapított lefolyóvezetékek révén, könnyebbé teszi családok életét építkezés és felújítás során rendszerbe szervezett megoldásaival, zárt térben is egészséges és biztonságos környezetet biztosít a sportoláshoz, időt és fáradságot takarít meg a tervezőknek és a kivitelezőknek, folyamatos tanulásra sarkall és biztosítja is ennek feltételeit termékeivel kapcsolatban, és már most gondol a jövőre, illetve a jövőbeli elvárásokra, fejlesztési irányokra.

Minden résztvevőnek köszönjük, hogy megtisztelt bennünket jelenlétével, de az előadások megtekintéséről az sem maradt le, aki nem volt ott az eseményen. Hogy üzenetünk minél többekhez eljusson, az előadások anyagát közzétesszük a világhálón a www.rehau.hu honlapon, Facebook oldalunkon és REHAU Hírek youtube csatornánkon. Az első három előadás felvételeit itt közöljük:


Hogyan biztosítsunk családunknak tiszta, higiénikus csapvizet?

2018-ban a jubileumi REHAU Szakmai Nap rendezvényen Szebellédi Tamás, a REHAU Kft. épületgépészeti üzletágának vezetője, épületgépésze mérnök saját tapasztalatai alapján tartott előadást a higiénikus csapvíz fontosságáról. A csapvíz az egyik legfontosabb élelmiszerünk, hiszen ebből a forrásból fogyasztjuk a legtöbb vizet életünk során. Lényeges, hogy tiszta, megfelelő minőségű, higiénikus és egészséges ivóvízhez juthassunk otthonunkban. Kollégánk TED jellegű előadásából kiderül, hogy mi magunk mit tehetünk ezért.

Hogyan teremtsünk nyugodt, csendes környezetet otthonunkban?

2018-ban a jubileumi REHAU Szakmai Nap rendezvényen Mucsi Ádám, a REHAU Kft. épületgépészeti üzletágának képviselője, épületgépész mérnöke saját tapasztalatai alapján tartott előadást a lakáson belüli hangcsillapítás, illetve a hangcsillapított lefolyóvezetékek fontosságáról. A lakókomforthoz a zaj csökkentése, a zajmentes környezet is hozzá tartozik. A külső zajforrások kizárása, a tökéletes külső hangszigetelés nem elegendő, nem szabad megfeledkezni a lakáson belül keletkező zajokról sem.

Teljeskörű lakásfelújítás padlófűtéssel.

2018-ban a jubileumi REHAU Szakmai Nap rendezvényen Lászlófi András, a REHAU Kft. épületgépészeti üzletágának műszaki tanácsadója, épületgépész mérnöke saját tapasztalatai alapján tartott előadást a lakásfelújításról. Egy lakásfelújítás minden család számára kihívás, de ha épületgépész van a családban, azt gondolnánk, könnyebben mennek a dolgok. Andrásék felújítása abból a szempontból különleges, hogy ő egy olyan épületgépészeti termékeket forgalmazó cégnél dolgozik, amely komplett rendszereket szállít új építésekhez és felújításokhoz is. A felületfűtési-/hűtési rendszerek, higiénikus ivóvíz rendszerek, a hangcsillapított lefolyórendszerek együttes alkalmazása egy felújítás során felvet néhány érdekes kérdést, amelyekre András előadásában megtaláljuk a válaszokat.

Y generációs víziók a jövő épületgépészetéről

2018-ban a jubileumi REHAU Szakmai Nap rendezvényen Kirch Szabolcs, a REHAU Kft. épületgépészeti üzletágának épületgépész mérnöke előadást tartott az épületgépészet lehetséges fejlődési irányairól, jövőjéről. Ugyan úgy, mint más szakmákban, az épületgépészetben is tartani kell a lépést a műszaki, technológiai fejlődéssel.

Életre szóló tanulás

Kugler Géza épületgépész tanácsadó kollégánk 2018. május 31-én a REHAU Szakmai Napon megosztotta velünk tanulással kapcsolatos tapasztalatait. Úgy érezzük, hogy gondolatai nem csak az épületgépész szakma számára, hanem általánosan is megszívlelendők.

Hogyan takarítsunk meg időt padlófűtéssel?

Timku Tamás épületgépész üzletkötő kollégánk a REHAU rendszerek használatával megtakarítható idő felett elmélkedett előadásában 2018. május 31-én a REHAU Szakmain napon. Hallgassátok meg, mennyi mindenre juthat idő, ha az ember REHAU padlófűtést, vagy vízvezetékrendszert használ!

Hogyan kapcsolódik a sport a padlófűtéshez?

Révai Mária épületgépész mérnök tanácsadó kollégánk egyik szakterülete a sportpadlók fűtésének tervezése. Számos magyar tornacsarnok, sportterem és stadion padló- és gyepfűtésének tervezése fűződik az ő nevéhez. Hallgassátok meg, hogy miért fontos, hogy a sportcsarnokok fűtése is a lehető legkorszerűbb legyen!


Török Tamás – ügyvezető

Török Tamás – ügyvezető

Mucsi Ádám – mérnök üzletkötő

Mucsi Ádám – mérnök üzletkötő

Szebellédi Tamás – üzletágvezető

Szebellédi Tamás – üzletágvezető

Révai Mária – mérnök tanácsadó

Révai Mária – mérnök tanácsadó

Timku Tamás – mérnök üzletkötő

Timku Tamás – mérnök üzletkötő

Kugler Géza – mérnök tanácsadó

Kugler Géza – mérnök tanácsadó

Lászlófi András – mérnök tanácsadó

Lászlófi András – mérnök tanácsadó

Kirch Szabolcs – mérnök üzletkötő

Kirch Szabolcs – mérnök üzletkötő