LG és REHAU közös smart oktató terem a BME-n

2018.10.17

2018. október 15-én a Budapesti Műszaki Egyetemen egy új digitális „labor” került átadásra, amelyet a berendezéseket az egyetem Épületgépészeti és Gépészeti Eljárástechnikai tanszékének adományozó cégek után „LGE MK AE & REHAU SMART OKTATÓ TEREM” névre kereszteltek el. A saját szakterületén piacvezetőnek számító LG és REHAU cégek a klimatizálás kiépítésével, laptopokkal, projektorral és korszerű tervező szoftverek adományozásával tették lehetővé a modern számítógépes labor létrejöttét.

Dr. habil Kajtár László CSc. PhD, tanszékvezető megnyitó beszédében elmondta:

"Ismert a mondás, hogy ebben a házban mindig történik valami. Úgy tűnik, hogy ez igaz Épületgépészeti és Gépészeti Eljárástechnika Tanszékre is.
Az elmúlt években több esemény volt:

a Macskásy komfort és klímatechnikai laboratórium kialakítás,
a Stokes Hidraulikai laboratórium fejlesztése,
majd további mérőállásokkal való bővítése. Épületgépész szakmai vetélkedők, az Országos Magyar Épületgépész Napok keretein belül Tanszékünk továbbra is megszervezi a 2018 november 29-én az Oktatás Napjá-t és részt vesz a pénteki, 30-án a hagyományos Műegyetemi rendezvények szervezésében szakmai szervezetek és cégek közreműködésével. A felsorolásban lévő események egy közös vonása, hogy mindegyik épületgépész cégek támogatásával valósult meg. A mai nap eseménye: Az LGE MK AE & REHAU SMART OKTATÓ TEREM átadása.

A két jó hírű, minőségi termékeket kínáló gyártó vállalat korábban is támogatta Tanszékünket a klíma rendszer kiépítésével, labor és informatikai háttér fejlesztésével.

Az Épületgépészeti és Gépészeti Eljárástechnika Tanszék munkatársai nevében köszönöm a támogatást. Az oktató terem hozzáfog járulni az épületgépészeti oktatás informatikai hátterének és így az oktatás hatékonyságának javulásához!"

„Nagy öröm számunkra hogy az ipar és a felsőoktatás szoros együttműködésében egy újabb projekt valósulhatott meg, amely segíti a jövő generációit megfelelni a digitális fejlődés által támasztott követelményeknek. Nemcsak a privát szféránkat, hanem a tudományt is egyre jobban áthatja a digitalizáció, amely egy megállíthatatlan folyamat.

Mai korunkban a valóságban felépülő épületeket először a virtuális térben, digitálisan hozzuk létre. Ez a BIM alapú tervezés. A digitálisan modellezett épületek viszont nem csak a tervezők és kivitelezők munkáját segítik, hanem az üzemeltetést is, hiszen ezek a digitális épületek a valódi épületekkel párhuzamosan léteznek a virtuális világban.

A számítógépes méretező szoftverek elsajátítása rendkívül fontos a jövő épületgépészei, gépészei számára, hogy az egyetemet befejezvén még versenyképesebbek legyenek a hallgatók a munkaerőpiacon.

Az átadásra kerülő, az LG által klimatizált smart oktató terem, a REHAU által biztosított számítógépekkel és szoftverekkel mindezt lehetővé teszi.

Nem szabad azért megfeledkezni arról, hogy a számítógépes tervező szoftverek csak azoknak a kezében válhat megfelelő eszközzé, akik korábban az elméleti alapokat jól elsajátították és a gyakorlatban is képesek alkalmazni.” – fejtette ki nyilatkozatában Szebellédi Tamás, a REHAU Kft. épületgépészeti divíziójának vezetője.

Ezután a REHAU képviselői átadták a REHAU TechCon számítógépes méretező program csomagot. Ez a méretező program lehetővé teszi a hallgatók számára, hogy a felületfűtés/-hűtés méretezését, a víz csatorna méretezést és a radiátoros rendszerek hőtechnikai és hidraulikai méretezését el tudják készíteni.

Az LG képviselője, Gáti György kihangsúlyozta: „Fontos a gyártók és a szellemi műhelyek -  egyetemek közötti együttműködés a kölcsönös érdekek alapján. Ennek köszönhetően biztosítható, hogy a mérnökhallgatók nem csak elméleti ismeretekre tesznek szert, hanem a berendezések alkalmazhatóságáról is meggyőződhetnek. Az LG a kooperáció keretében támogatta az Épületgépészeti Tanszék oktatói tantermeinek hűtését VRF direkt elpárolgásos rendszer kiépítésével, amely alkalmas laboratóriumi mérési kiértékelésekre is. Következő lépésként a légtechnikai labor direkt elpárolgásos légkezelőjének hűtő aggregátját biztosítja a tanszék számára, mérési gyakorlatok elvégzésére. Az LG részt vesz a tanszék oktatási programjában VRF technológia és hőszivattyú alkalmazása témában, valamint vendégül látja a hallgatókat az LG energetikai és légkondicionáló akadémiáján. ”