#REHAU SPORT

Túrbeszámoló, Nagy-Gerecse csúcstámadás 2020.01.10

2020.01.30

Ahogy a bevezetőben írtam, kollégáimmal idei első célkitűzésként feljutottunk a Nagy-Gerecse csúcsra. Január 10-én, pénteken reggel 8:00 órakor indultunk Biatorbágyról a REHAU irodától és alig egy óra alatt el is értük túránk kiinduló települését Tardost. A Bányahegyi utca végében lévő parkolóban hátrahagyva autóinkat indultunk a csúcstámadásra. A közepes hosszúságú, fél napos körtúra során végig a Nagy-Gerecse árnyékában, a 634 méter magas főcsúcs környéki utakon haladtunk, és mivel nehéz a látványnak ellenállni, alaposan körül is néztünk a tetejéről.
A túra nehézsége közepes, hossza 12 km, szintemelkedés 395 méter, időtartam 4-5 óra.

Néhány fontosabb információt megosztanék a településéről is, ha valaki arra vetődik és van ideje, érdemes körülnézni. Nekünk most ez nem sikerült, mert a túra volt a fő programunk. Tardos történetét kezdettől fogva a kőbányászat és az ahhoz kapcsolódó tevékenységek határozták meg, ami napjainkra is igaz, hiszen a közeli Bánya-hegyen továbbra is fejtik a jura időszaki vörös mészkövet, közkeletű nevén: a vörös márványt. Az egykoron szlovákokkal betelepített Tardos aktív közösségi élettel rendelkezik, van iskolája és óvodája, táncegyüttese, népdalköre, működik könyvtár, közösségi ház, szlovák tájház és a neves turkológus-történész Fekete Lajos emlékháza is itt áll. A falu kultúrájába érdekes színfolt a Rádió Múzeum, amelyet a tulajdonos házában nézhetünk meg, és kb. 120 db, működőképes régi készülékből áll.

A kirándulásra mindenki vastagabb ruházattal, hátizsákokkal, benne mindenféle finomsággal, meleg italokkal készült. Többen teszteltük a REHAU E-Motion téli kabátokat és jól vizsgáztak. Praktikusnak bizonyult a túrabot is, amit magunkkal vittünk, de voltak akik ragaszkodtak az ott talált klasszikusnak mondható faághoz, csakhogy a bicskájukat használhassák. A parkoló elhagyása után a kőszállító úton haladtunk a “kék kereszt” jelzésen majd balra tértünk be az erdőbe és a “kék csík” jelzésen haladtunk tovább. Hamar egy kellemesebb kaptató következett, majd azon felérve hosszasan sík terepen haladhattunk. Az út szélét jobbról sűrű vadszedres bokrok borították, nyáron és ősszel biztos finom csemege teremhet rajta az arra járóknak.

Az első megállót az útleírásokban is kötelező látnivalóként leírt Sandl-hárs tövében tartottuk és álltunk össze egy közös fotóra. Valóban lenyűgöző látvány ez az öreg fa. Amíg megkóstoltuk, hogy kinek mit rejt a hátizsákja és körbe kínáltuk egymást, eljátszottunk a gondolattal, hogy az elmúlt 250 év alatt mennyi féle ember állhatott meg és pihenhetett az árnyékában, valóban sok mindenről tudna mesélni ez a vén fa.

A pihenő után gyalogoltunk tovább a “kék csík” jelzésen, továbbra is szikrázó napsütésben és kellemes hidegben, jókat beszélgetve egymással. Lassan kezdett jobbról feltűnni a hegyoldal felső részén a hajdani hercegprímási üdülő, a Serédi-kastély. 1935-ben az akkori esztergomi érsek Serédi Jusztinián építette és róla is nevezték el. Jelenleg ismét egyházi tulajdonban áll, az esztergomi ferences gimnázium működteti és gyermekek üdültetésére használják.

A Serédi-kastélyt és egyben a “kék csík” jelzést elhagyva a “kék ∆” jelzésen haladtunk tovább egyenesen a csúcs felé. Aki ritkán jár téli fagyos, zúzmarás erdőben az ne hagyja ki, mert a látvány és a friss levegő egyszerűen lenyűgöző és csodákat tud tenni. Tényleg többször kellett ráeszmélni, hogy milyen csodás is a természet. A fotók csak részben tudják visszaadni, amit ott élőben lát az ember.

A hegytető felé tartva egyre meredekebbé vált az út, így több apró megállót is be kellett iktatni egyrészt vizuálisan rögzíteni a látnivalót, másrészt szusszanni egyet, hogy bevárjunk mindenkit. A fák közül egyszer csak megjelent a TV-torony, így tudtuk, hogy nem vagyunk már messze a célunktól. Ezen a részen egyre több helyen a fakitermelés nyomait lehetett felfedezni, az emberi beavatkozások látszottak. Azonban itt is egy-egy érdekes dologra lehetett figyelmes az ember. Lenyűgöző volt, ahogy egy erdei tisztás közepén ott állt jelentékteljesen egy elkorhadt fatörzs, ami láthatóan sok erdei madárnak szolgál menedékül és egyben táplálék szerzés forrása.

A csúcstámadásunk sikeres volt és cca. 6 km gyaloglás után pont 12:00 órára elértük a 634 méter magas Nagy-Gerecse legmagasabb pontját. Mindenki teljesítette a túra első felét. Jól megérdemelten megittuk az utolsó korty forró teáinkat egy kis édességgel kombinálva, hogy átmelegítsen bennünket. Sajnos itt látványosságként egyedül csak egy régi beton geodéziai torony áll, felmenni a tetejére az elkorrodálódott, rettentő rossz állapotú lépcső miatt tilos-és életveszélyes. Erre tábla is felhívja a figyelmet. Elkészítettük a közös képünket, megtartottuk az idei első üzletági megbeszélésünket ott a hegytetőn egy-egy fatuskóra leülve, mondhatom különös élmény volt. Több kollégám javasolta, hogy szívesebben járna megbeszélésekre havonta, ha mindig valami hasonló helyszínt választanék. Na ezt majd még azért meggondolom.

A csúcsról lefelé a “kék ∆” jelzésen haladtunk, aminek az elejét a hegytetőn történt tarvágás miatt meglehetősen nehéz volt megtalálni, szerencsére a sok okos túra applikáció segített és a megfelelő útra navigált bennünket. A lefelé vezető út gyorsabb volt, de nehezebb is. Elkelt a túrabot és a magaszárú túrabakancs is jó szolgálatot tett. Időközben a reggeli dér is leolvad a fákról a napsütés hatására, ami itt-ott szivárványként jelent meg. Délután 14:00 órára értünk vissza a parkolóba az autókhoz, így összességében 5 órás túrát tettünk.

A túra végén a tardosi Kemencés Fogadóba tértünk be, ahol egy ízletes késői ebédet fogyasztottunk el. A forró húsleves, a különböző húsokból összeállított vegyes-tál és a desszert kellőképpen pótolta a hegyen elégetett kalóriákat, talán egy kicsit többet is. Az ételek mellé nagyon szívélyes fogadtatás és kellemes kiszolgálás is társult, így minden adott volt, hogy megkoronázva a programot jó hangulatban zárjuk a napot.

Bízom benne, hogy ez a személyes hangvételű túra beszámoló sokakat kíváncsivá tesz, hogy személyesen is felkeressétek a Nagy-Gerecsét. Az élmény ebben a meseerdőben garantált bármelyik évszakban is kerekedik neki az ember.

Ha valakinek felkeltette az érdeklődését, hogy velünk közösen túrázzon egyet, az kövessen bennünket, mert biztos, hogy fogunk a #REHAU Sport keretén belül 2020-ban hasonló 1 napos kirándulást szervezni.

“Jobb a hegyen egy rossz óra, mint a falak között egy jó hét.”

Száraz Miklós Görgy, József Attila -díjas magyar író

Üdvözlettel

Szebellédi Tamás